Egy kis ajándék ;)

Sziasztok! Bocsánat, de most nem egy új fejezetet hoztam, hanem egy kis ízelítőt a Thor c. filmből. Éppen nézelődtem a neten, mikor rátaláltam erre az oldalra és gondoltam, megmutatom nektek is!             Íme:    http://thor.marvel.com/intl/hu/

Remélem belenéztek és tetszeni fog mindenkinek!!
 UI: Hamarosan jön a következő fejezet!! ;) <3

5. fejezet - Érzelmek és tervek

 

 

 

 Jövőbeli tervek

 

 

 

 

 

                                                                                                Loki<3

  Sziasztok! Végre újra itt! Olyan jó érzés végre sokáig a gép előtt ülni és csak gépelni és gépelni!!:) Most már visszazökkentem a régi kerékvágásba és jó olvasást mindenkinek!! <3

 

 (Izméne)

 

 

 Loki… 

 

  Meg akart ölni. De hát akkor miért mentett meg? Rengeteg kérdés kavargott a fejemben ezzel kapcsolatban, csak nem tudom, hogy meg kapom-e ezekre a válaszokat. Még mindig nagyon fáztam. A hajam csurom víz volt. Vacogtak a fogaim, a kezem nagyon csúnyán megsérült. Sajnos nem hangtalanul téptem le egy hosszú csíkot a köpenyből. A kézfejemet körbetekertem vele, de még így is átázott a kötés. Óvatosan felálltam és a bejárathoz sétáltam. Kinéztem a nagy messziségbe, hatalmas hóvihar tombolt. A szél mozgását is könnyen ki lehetett venni, hogy milyen mozdulatokat csinál. Csak azt nem értem, hogy, hogyan lehet az, hogy én nem érzem a szelet. Bár, bent se volt sokkal jobb, mert a leheletemet még láttam. A kezemet kinyújtottam, de hirtelen valamibe beleütközött. Nem láttam semmit. Mindkét kezemet hozzányomtam és valami színes hullámokat láttam, ami a bejárat tetejénél megszakadt. Ez egy védőpajzs lenne? De, hogyan? A lábam nagyon fázott, ezért elkezdtem erősen dörzsölni. Valami furcsát vettem észre, de nem jutott eszembe, hogy mi is az?! Hirtelen eszembe jutott és ide-oda tapogattam magam, mire rájöttem, hogy nem tudom, hogy hol van az elrejtett késem. Lassan megfordultam és láttam Loki övébe beledugva. Biztos voltam benne, hogy észre veszi majd, de ha meg sem próbáljuk az olyan, mintha egyáltalán semmit se tennénk, mintha nem is jutott volna eszünkbe. Odabillegtem hozzá, leguggoltam, már kicsi kellett volna mikor, valami megragadta a csuklómat. Fölnéztem és Loki dühös zöldeskék tekintetével találtam szembe magam. A franc felébredt! Ebből nem fog jó kisülni az biztos. Én gyorsabban reagáltam, mint ő gyorsan kihúztam az övéből a késemet és hátraugrottam.  

  - Miért mentettél meg? Meg akartál ölni! - szegeztem neki a kérdést, nem álltam vele teljesen szemben, csak féloldalasan. Majd szét fagytam, a hajamból csak csurgott a víz, ami végigfolyt a hátamon. Állandóan a szememben volt, már idegesített, hogy mindig össze-vissza dobáltam a hajam. Ő is felállt, nem szólt semmit csak a szeme csillogott a tűz fényében. A szeméből jól észrevehetően eltűnt a düh, csak a puszta tettrekészség maradt benne. Nem értettem meg, hogy mégis mire fel olvastam pont ezt ki belőle, de eztán nem is érdekelt. 

 - Azért segítettem rajtad mert....-cuppogott egyet a szájával- mert te vagy a jelenlegi első jelöltem, hogy kijussak ebből a pokoli lyukból. Tudod, -nézett rám- ha nem ez lenne a célom veled, akkor hagytalak volna lesüllyedni a mélybe és hagytam volna, hogy a tested jégbe fagyva lent maradjon. Ki juttatlak innen és nem érdekel, hogy mit akarsz, miért hoztak pont téged ide. Én csak ki akarok jutni innen. De egy dolgot tudnom kell rólad. - mondta és lassan felém sétált.

Én lassan keresztlépésekkel haladtam vele ellentétes irányban, miközben egyenes testtartásba rendeztem magam.

 - Mire lennél kíváncsi? - hajtottam le a fejemet és a vizes hajam között felnéztem az arcára.

Egyszer csak szélesen elmosolyodott és eltűnt a szemem elől. Körbefordultam de nem láttam sehol. A légzésem gyorsabb lett. Még egyszer körbefordul, mikor visszaértem eredeti helyzetembe, megláttam az árnyékát mögöttem, de még levegőt venni se tudtam, gyorsan kicsavarta kezemből a kést és a torkomhoz tette. A nyakamon éreztem a lihegését. A kezemet gyorsan a csuklójához kaptam és próbáltam eltaszítani az éles tárgyat tartó végtagot. Semmi eredménye nem lett. Sokkal erősebb mint én. A másik kezét a csípőmhöz szorította, hogy még mozdulni se tudtam. 

 - Ha tönkre mered tenni a tervünket nagyon megbánod. Az életeddel fogsz fizetni akkor. Hidd el, ha el akarok érni valamit, mindent megteszek azért, hogy sikerüljön. - mocorogtam de alig lett valami eredménye. Rájöttem arra, hogy most kell alkalmazni azokat a mozdulatokat, amiket a nővérem tanított nekem. Addig mocorogtam, míg a csípőmről el nem vette a kezét. Már majdnem sikerült kiszabadulnom, mikor a fejemet áttette a másik oldalára, befogta a számat és két nagy csíkot rajzolt mellkasomra. A fájdalomtól felsikítottam és beleharaptam a középső ujjába. Gyorsan elengedett és a szájához emelte a megsebzett kezét. Megfordultam és közben emeltem a jobb lábamat és kirúgtam a kezéből a kést. Meglepődött, az eszköz után nézett, utána vissza rám, mire én behúztam neki egy nagyot. Ő felszisszent, a szájához emelte a kezét, amin vér volt. A sisakja leesett róla. Fekete tincse a szemébe omlott. Egy dolgot még ebben a rossz helyzetben is megállapítottam. Nem semmi egy ellenfél és a szeme egyenesen elvakított. Ahogyan a tűz megcsillant benne elkábított. Annyira, hogy mire felocsúdtam már előttem is állt és egy nagy határozott lökéssel nekilökött a falnak. Eléggé bevertem a fejemet, mikor hozzáértem egy kis vér is jött a vízzel. Már csak annyira emlékszem, hogy térdre rogytam és eldőltem. Még levegőért kapkodtam pár pillanatig. Láttam, hogy letérdel mellém és megkérdezi gúnyos hangon:

 - Mi a neved?- hallottam, hogy ismét felszisszent és felnéztem rá.

Nem tudtam, hogy most megbolondultam, de kettőt láttam belőle.

Már csak annyit nyögtem ki, hogy...:

 - Izméne a nevem....- ejtettem ki erőtlenül és már csak a járásának hangjára, a sötétség színére emlékszem...

 

 

 

 Asgardban, Kalliszta szobájában...

 

 Kalliszta az ágyában aludt. A hír sokkolta. Már két órája nincs magánál. Az édesanyja mellette ült hol a homlokát simogatta, hol a kezét. Halk nyöszörgés hallatszott mellőle melyre azonnal reagált és szólongatta lányát.  Kalliszta a hirtelen jött éles fény láttán, lassan kinyitotta a szemét. Körbenézett a szobában majd felkönyökölt az ágyon.

 - Hol vagyok? - kérdezte kábán, miközben kezét a homlokához emelte majd megdörzsölte a szemét.

 - A szobádban, biztonságos helyen. Távol a harctértől. - tette hozzá már halkan.

Elérte a hatást Kalliszta azonnal felült és már szállni is akart ki az ágyból, de az édesanyja visszanyomta.

 - Itt kell maradnod. A harcnak már vége, nyertünk. Neked már nem kell menned sehovase. Pihenj! - próbált bármilyen nyugtató dolgot mondani, de semelyik se érte el a megfelelő hatást.

 - Nekem most lent kéne lennem a többi katonával és,.... és buzdítanom kellett volna őket nem itt fent aludni!! - kelt ki magából, ellökte anyja kezeit magáról és felugrott az ágyból. Felkapta egyenruhája felső és alsó részét és miközben az övét, övtáskáját igazította magán, faggatni kezdte anyját:

 - Miért vagyok itt fent? Miért nem vagyok lent? - célozta egymás után a kérdéseket édesanyjának.

Tördelni kezdte a kezét zavarában. Erről a családról el lehet mondani, hogy Kalliszta a legmagabiztosabb és a legpánikolósabb személy.

 - Miután megtudtad a húgod eltűnését pánikba estél és összerogytál. Mindenki a harcra koncentrált, Thor átvette a helyedet a csatatéren és a vezetésével minden rendbe jött. Szerencsére veszteségeink nem akadtak. - fejezte be mondandóját. Kalliszta kidüllesztett szemekkel hallgatta  a monológot és tátva maradt a szája.

 - Akkor az elrablást nem álmodtam. Valóban megtörtént. Odin király tud már róla?? - az utolsó kérdésnél anyja elé lépett és vállánál fogva rángatni kezdte kétségbeesve.

 - Igen, szóltam neki. Minden alapvető lehetőséget sorra vesznek és cselekedni fognak. - mondta higgadtan és levette magáról lánya erős kezeit.

 - Hogy tudsz te ilyen nyugodt lenni? A lányodat elvitték valami Isten háta mögötti helyre és azt se tudjuk, hogy él- e még, vagy netán megfulladt vagy mit tom én?? - mondta tömören, látszott rajta, hogy még mondta volna az ötleteit de az anyja lehalkította.

 - Te midig túldramatizálod az egészet. Gondolj arra, hogy jól van és békésen keresi a hazavezető utat. Tudod, hogy milyen makacs. Ha neki kell valami megszerzi és tudom, hogy épségben hazatér.

 - Optimista vagy. De ezt tudjuk. Bízom benne, hogy igazad van. De én nem tudok itt tétlenül ülni, míg valami eszükbe nem jut a ''nagy embereknek". - két ujját a szemei közé tette és masszírozta az adott fájó pontot.

Anyja oldalra dőlített fejjel figyelte lánya viselkedését és tudta, hogy teljesen igaza van. Neki mindig igaza van.

 - Te mindig a szíved szerint cselekedtél és most is úgy cselekedsz. Soha nem tévesztettél célt. Bízol magadban és én büszke vagyok arra, hogy az édesanyád lehetek. - s lehajolt hozzá és megpuszilta a homlokát.

Az ajtó előtt még utoljára megállt és visszafordult:

 - Valaki szeretne veled beszélni. - elmosolyodott és végül kiment.

Felöltözött és pont készen lett, mire a következő társalgó személy belépett a szobába:

- Örülök, hogy már jobban vagy. - Thor lépett be a szobába nagy meglepetsére.

-Thor, nem hittem volna, hogy te szándékozol most beszélgetni velem. - válaszolta szemöldökét felvonva Kalliszta.

- Amúgy már igen, sokkal jobban vagyok. Köszönöm. - húzta mosolyra a száját és leült az ágyára.

Fürkészni kezdte beszélgető társa arcát, aki rá se nézett, de aggodalom látszódott az arcán.

-Miért érzem úgy, hogy nem az állapotom miatt akarsz velem társalogni. - s közben felállt és felvette a fekete kesztyűjét.

- Hát, egyrészt azért jöttem, hogy megkérdezzem, mert anyám is megkért rá másrészről pedig- felnézett rá szőke tincsei között- most mit fogsz csinálni?- kérdezte tőle felé mutatava.

 - Eddig még nem tudtam semmitse végig gondolni, olyan sok minden történt hirtelen. De nem fogom annyiban hagyni, hogy a húgom eltűnt. Megkeresem és haza hozom.

- Van valami tipped, hogy hova vihették? Mármint tudjuk, hogy a jégóriások vihették el, de az is lehet, hogy egy emberrablás történt. De ha itt nincs, akkor csak Jöttünheimben lehet és ha tényleg ott van akkor nem lesz könnyű megtalálni.

- Egyesével végig kutatjuk majd az összes kis féreg lyukat és megtaláljuk.

- Az rengeteg időbe telhet, de megpróbálhatjuk.

- Ha szépen megkérlek, segítenél nekem? Egyedül nem leszek képes ennyi helyet felkutatni és megvizsgálni.

- Azért jöttem, hogy elmondjam, hogy biztos, hogy segíteni fogok neked. Tudom milyen érzés, ha eleszíted a testvéredet és én ezt senkinek se kívánom. Amikor tudod, hogy milyen sok szép közös emlékeitek, szép emlékeitek vannak, rossz elveszíteni azt akivel a legjobban élvezted azokat. - Kalliszta meglepődött a kijelentésen, de egyetértett vele, hogy ez az érzés senkinek se lenne jó.

Piszkálni kezdte az ágyneműje egy kijött szálát és közben megkérdezte:

- Te... mit tennél azért, ha visszakapnád az öcsédet? - s fürkészni kezdte az arcát.

- Bármit... bármit megtennék azért, hogy őt visszakapjam. Még ha tudom, hogy nem a vérszerinti testvérem, de nekem mindig is az lesz és az is marad. Az apám azt mondta, hogy ha egyszer, valaha vissza térne közénk nem haragudna rá, hanem a bocsánatáért könyörögne, amiért hazudott neki egész életében. Még most se hisszük el, hogy tényleg elment tőlünk. De félek, hogy- nyelt egy nagyot- soha többé már nem tér vissza közénk.

- Ha így állsz hozzá nem is fog visszatérni. Bár ezt pont jó ember mondja neked, aki az előbb még az édesanyját provokálta azért, hogy milyen optimista. De bevallom, hogy inkább leszek optimista mint pesszimista. Ezért most már ráerőszakolom magamat arra, hogy optimista legyek.

- Nahát, de gyorsan megváltozott az önbizalma valakinek.

Kuncogtak mindketten egymás lelki állapotán, de a jókedv most is előjött.

- Kérdezhetek valamit, de ha nem akarsz válaszoni rá, akkor ne.

- Kérdezz bátran, nem harapom le a fejedet. -mosolyodott el Thor.

- Még mindig szereted azt a halandó nőt? - ismét fürkészni kezdte az arcát.

- Ha most itt lenne mellettem, sokkal boldogabb lennék. Ezért igen, még mindig szeretem azt a halandó nőt. - közben simogatni kezdte a lábait és harapdálta a száját.

- Ha el jönne ide mit tennél? - kérdezte Kalliszta felvonva a szemöldökét.

- Az biztos, hogy életem végéig vele lennék és ha ő is akarná, elvenném feleségül, ugyanis itt az ideje az apám szerint is, hogy megházasodjak.

- Micsoda érzelmekkel teli mondatok. Ezt nevezem! A nagy csatákat vívó Thornak van egy érzelmekkel teli oldala. Wáow! Jó, hogy van egy ilyen oldalad is!

- Ha úgy érzed, hogy itt az ideje a keresőhadjáratnak, szólj!

- Megértettem és szólni fogok!

Kiment az ajtón és Amaranta rohant be zokogva. Gyorsan barátnője nyakába vetette magát és szorosan magához ölelte.

- Úgy megilyedtem, mikor megtudtam, hogy mi történt veled. De tudtam, hogy te erős vagy és semmi komoly bajod nem eshetett!- annyira szorította már, hogy Kalliszta már kapálózott tőle és közben kuncogott.

- Akkor jól érezted. Velem nem könnyű elbánni, de ez most kicsapta nálam az áramköröket.

- Ha ilyen szavakat használsz, akkor biztos, hogy már jól vagy.

Egy huncut mosoly jelent meg Kalliszta arcán, mire Amaranta összeszűkítette a szemét és visszahúzta a kezeit.

- Az ilyen arcodat nem szeretem, mert akkor valami terved van. Gondolom eltaláltam, ugye?

-Te mindig a gondolataimba olvasol. És igen, van egy tervem, amivel mindenkit lenyűgözünk. És, hogy sikerülni fog-e? Hát persze mert az én legjobb barátnőm a legokosabb és legtalálékonyabb személy az építészet és a szerelés fortélyaiban. Ezért kell a segítsége.

- Valami nagyot találhattál ki, ha így beszélsz rólam, mert általában te nyalizol a megfelelő, lehetséges társaidnak. Mi jutott eszedbe?

- Mi lenne ha belevágnánk egy igen hosszú és nehéz tervbe? Sokáig fog tartani, de biztos, hogy hatásos lesz és sikeres. A húgomat meg kell találnunk, de ebben is bele kell vágnunk, mert különben több, mint egy évig fog eltartani.

- Ne túlozz, te csak gondoskodj a húgodról és találd meg! Mit akarsz megépíteni?

- A terveket el kell lopnunk a könyvtárból, de azt bízd rám! Amit meg kell építeni, az a Bifröst mása!

Amarantának tátva maradt a szája az utolsó mondatnál...

 

 

Remélem tetszett neketek ez a fejezet, hiszen olyan régen írtam már! Kommentárokat kérek!! :)

 

 

  Ezt hallgattam miközben írtam xDD

 

 

 

 

4.fejezet - A titokzatos férfi vagy nem?

Sziasztok! Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy 1 napot késtem! Nem keresek kifogásokat, mert tudom, hogy akkor rossz emberként gondolnátok rám! Tehát bocsánat! De végre meghoztam, így jó olvasást kívánok mindenkinek!;)

A hó és a jég. Együtt jelentenek/jelenthetnek halálos fegyvert. Amikor valaki alájuk kerül, küzd az életéért, hogy mihamarabb kijusson onnan. Én is pont egy ilyen helyzetben vagyok. A hótömeg, ami fölém került összetapadt jégbörtönt alkotva. Próbáltam törni, ásni de az erőmmel egyetemben a levegőm is fogyott. A kezem nem bírja már sokáig a jégtörést. A felszínre kell jutnom minél előbb. Két oldalra nyomtam minden maradék erőmmel a jeget, de minél többet löktem oldalra, annyival több zúdult a fejemre. Bár már fénysugarakat véltem látni, még mindig messzire voltam a céltól. Kezdtem elveszíteni a reményt. Féltem, hogy ennek a börtönnek a rabságában fogok meghalni. A fény végül egyre jobban közeledett, de a levegőm egyre inkább a rések felé irányultak, minthogy a tüdőm felé mennének. Szélsebesen, egyenesen törtem, zúztam, nem törődve a könnyekkel az arcomon, nem törődve a vérrel, ami a kézfejemről csordogált. Az utolsó löket következett, amit ököllel törtem ki. A kezem remegett, míg kimásztam a jég alól. A köhögés a torkomat csiklandozta, de nem mertem köhögni, féltem, hogy valaki éppen arra jár és meghallja. Sajnos nem sokáig bírtam, csak annyit bírtam tenni, hogy erősen rászorítottam a kezemet a számra és úgy köhögtem. Vagy három percig csak köhögtem, nagyon fáj a torkom. Tiszta libabőr voltam, vacogtak a fogaim, mint a nyárfalevelek. Szószerint jéggé fagyott lábaimra alig bírtam ráállni és lépni velük. A kezeimmel egyre gyorsabban dörzsöltem a karomat, legalább azokat hadd próbáljam megvédeni a csontlefagyástól. Aprókat totyogtam előre és előre, mígnem egy hatalmas befagyott tóhoz vagy nem is tudom mihez értem. A szél tombolt körülöttem, kíméletlenül fújta hálóingem szoknya részét. A befagyott ’tavon’ megláttam tükörképemet, ahol ilyedten vedtem észre, hogy elég rossz állapotban vagyok. A szemem alatt hatalmas karikák, a szám lila színben tündökölt. A hajam szanaszét állt, hála a szélnek. A másik oldalon észrevettem egy kicsi barlang féleséget, bár, a bejárata elég keskenynek látszott. Úgy, talán ötven méter távolra voltam tőle. A jég biztonságosnak tűnt, így bátrabban totyogtam a másik oldal felé. Már majdnem a közepénél jártam, mikor egy számomra furcsa hangot hallottam meg. A hátam mögül érkezett. Rettentően féltem hátranézni, féltem, hogy netán az történt, amire gondoltam. A lihegésem felgyorsult, láttam, ahogyan a kifújt levegőm eltűnik a szélben. Hátrafordítottam a fejemet és nem tévedtem. A jég megrepedezett alattam. Lassan, óvatosan felálltam, de ezzel csak rontottam a helyzetemen. A repedés tovább terjedt felém. Mozdulni se mertem. Bekövetkezett a vész. Egy nagy ívben körbe, teljesen megtört a jég. Vártam, hogy mi történik. Egy résznél kettévált a repedés és a hátam mögött úgy négy méterre összeért. Levállt a nagy részről az, amin éppen álltam. Libegni kezdett alattam az egész. Hát ez nem lehet igaz! A két lábam között repedt ketté a jégtábla. Felemeltem a fejemet és a csillagos égboltot kezdtem el vizsgálni. Vajon most én is oda kerülök? Nem bírtam magamban ezt tovább vitatni, a jég kettétört a lábam között és háttal belezuhantam a jéghideg vízbe. Nagyon mély lehetett az alját se láttam. Próbáltam felúszni levegőért, de a jégtábla elálta a levegőhöz vezető utat. Kétségbeestem! Ma tényleg a csillagok közé kerülök. A levegőm egyre jobban fogyott. Egy testet, árnyékot láttam meg a tábla felett.

(Nézői szemszög)

Izméne egyre gyorsabban süllyedt lefelé a jéghideg vízben. Az utolsó pillanatban egy kéz elkapta a csuklójánál fogva és felhúzta a víz felszíne fölé. A felső testét kihúzta a vízből, a térdei alatt megfogta a lábait és úgy kiemelte az alsó testrészeket is. Körbekémlelt, hogy nem látta-e őket senki sem. Szerencséjük volt. Senki nem járt arra. Letépte a hátán lévő hosszú zöld köpenyt, körbetekerte vele a lányt, magához húzta, felemelte és a barlang irányába vették útjukat. A megmentő nem vette észre, hogy a lány közben felébredt. A lány közelebb  húzódott hozzá. Biztonságban érezte magát egy biztos kézben, amit azt se tudta kié. De őt ez nem érdekelte. Megmenekült. Ha pedig az illető ellenséges lenne vele, előrántja combfixében rejtegetett tőrét és megsebzi. Odaértek a barlanghoz. A barlangban vak sötétség volt és bénítóan hideg. A barlang közepén egy fáklya állt, ami szilánkosan jéggé volt fagyva. Izménét letette a földre, majd a fáklya elé állt, felemelte a jobb kezét, majd elfordította a kézfejét és apró szikránként meggyulladt a fáklya. A barlangot világosság vette úrrá. Semmi különleges nem volt benne, csak egy átlagos hely volt belülről. A titokzatos férfi közelebb vitte a lányt a fáklyához. Izméne még mindig mozdulatlanul feküdt, bár már magánál volt. Az idegen a barlang szájához ment és valaki különös dolgot csinált. Össze-vissza húzta a kezét valami furcsa anyagot vonva elé. Olyan volt, mintha egy átlátszó vászon anyagot huzigálna. Mikor végzett, visszasétált a lány mellé, leült és nekitámaszkodott a falnak. Valamilyen sisakot viselt. Nem olyat mint a jöttünök. Az egész fejét befedte kivéve a szemét, orrát, száját, fél homlokát, az állát a két oldali arcát pedig fele-fele arányban fedte. Sok irányba nézett, de legfőkébben a lányra. Teste félig megszáradt, haja arcába hullott, arca kislányosan piros lett. Az ajka színe pedig vadítóan hasonlított a vér szinére. Lassan a férfi is álomba merült, de gyönyörű szép zöld szemében még égett a fáklya tüze. Kevés idő elteltével, viszont a benne lévő fény is kialudt. A lány óvatosan kinyitotta a szemét, sokat pislogott a hirtelen jön fény láttán. Megfigyelte a rajta lévő anyagot, ami nagyon kellemes illatot árasztott. Elmosolyodott tettén és a megmentőjét kezdte el vizsgálni. Összeszűkített tekintettel végigmérte, de azon nyomban hátrébb is kúszott. A megmentője egyben a támadója is volt. Loki…

 (Úgy gondoltam ehhez a részhez eza zene éppen kapóra jön!)

Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen rövidre sikerült, de a folytatásban jönnek az izgalmak!;)

Pussy mindenkinek!<3

3.fejezet - Menekülés=Kudarc

 Sziasztok! Elnézést kérek mindenkitől, hogy ilyen későn hoztam az új fejezetet, csak dolgozatok hadát írtuk a sulibanxĐ Szerencsére már vége és próbálok minél többet feltenni!;)

Nem is beszélek tovább, jó olvasást mindenkinek:))

(Izméne)

„Jéghideg szél csapott az arcomba és a hajamba. Homályban láttam körülöttem a világot. A szempilláimon és a hajszálaimon, fehér hó darabkák díszelgettek. Körül néztem a helyen, ahol éppen tartózkodtam. De nem ismertem fel ezt a helyet, talán azért, mert nem emlékszem, hogy jártam- e itt valaha is. Felültem fekvőhelyzetemből, hátratámasztottam a kezemet és becsuktam a szememet. Kétségbe vagyok esve, most mit tegyek? Dübörgő lépéseket hallottam meg a hátam mögül. Valaki megállt mögöttem. Nagyokat nyeltem, majd apránként fordítottam hátrafelé a fejemet. Fel kellett emelnem a fejemet magasra. Egy nagydarab… jégóriás állt előttem. Egy kis idő elteltével levettem róla a tekintetemet és felálltam. Kétszer akkora volt, mint én. Végig mért vérvörös szemeivel, amik egyenesen égették a bőrömet. Testét kék bőr borította, amin jelek voltam. Köröket ábrázoltak. A homlokán, az állán, mellkasán és még kitudja hol még. Valami különös dolog volt a fején. Sisakra emlékeztetett, de csak a két arc oldalán volt, a fejét nem borította semmi, csak azon is körös jelek szerepeltek. Egy pillanat! Hátrálási reakciót váltott ki a testem, amit az előttem álló észrevett és felhúzta a fejét. A fejemmel együtt a szemem is ide-oda cikázott a gondolat menetétől. Ha itt mindent jég borít és jégóriások is vannak, akkor nem lehetek máshol mint Jöttünheimben! Be vagyok zárva egy világba, ahol tömegesen élnek a leendő gyilkosaim és, ahol biztosan csonttá fogok fagyni. Ráadásul egy rövid hálóingben vagyok, ami a térdemig se ér és nem sokat takar egyes testrészemből. Az őröm tekintetét vonzotta valami a szemben lévő nyitott toronyféleségből. Valójában fogalmam sincs, hogy mi az. Nem tudom, hogy mégis mi történhetett, mert a mellettem álló bólintott és elment. Sokáig csönd volt, mikor repedések hangját lehetett hallani. A hang egyre hangosabb lett. Ekkor ismét egy jégóriás jelent meg a toronynál. Neki is két oldalt egy sáv húzódott a sisakból, így neki is teljesen láttam az arcát. A derekát körülvette egy fonal, amit beborított a jég. Elül és hátul egy sötétzöld, rövid rongyféleség volt rajta, hogy eltakarja, amit nem kell látni. Hátát fedő köpenyt a szél fújta. A karját és más egyéb testrészét zöld színű egy-egy páncélalkatrész fedte.

-          Maga a jégóriások királya…Lauftey.- saját magam is meglepődtem élettelen hangomtól. Kirázott a hideg.

Egy lépést tett előre és mintha kiszívná valaki a pohárból az italát, olyan hangot adott ki jég, ahogyan összeértek lépcsőt alkotva a királynak lefelé. Ő is nagy dübörgő léptekkel jött oda hozzám.

-          Miért hozott ide engem? –kérdeztem ismét valamit, hogy ’megtörjem’ a kínos csöndet. Vizsgálódó tekintetével körbemért, de még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Kezdett idegesíteni ez a folytonos szótlanság és csönd. Csak a csont fagyasztó szelet lehet érezni, hallani és semmi több. Eszembe jutott egy jó terv, bár csak szerintem csak az. De egy próbát megér. Mivel a befagyott jégen hagytak ájultan, senki se tudja, hogy már felébredtem, így nem jön ide senki. A ruhám mögé rejtettem a jobb kezemet és összegyűjtöttem körkörös mozdulatokkal néhány villámot, amit remélhetőleg alkalmazni tudok. A légzésemet egyenletesre állítottam és vártam a megfelelő pillanatra. Ha mindez sikerül, ez lesz a legszebb születésnapi ajándék, amit valaha is kaphatok. Itt a jó pillanat, a fejét elfordította! Előrántottam a kezemet és lőttem, ahogy csak bírtam. Nem sokat ért, de a vállát legalább megsebeztem. Tétlenségét kihasználva futottam, a lábam jól bírta a jégen való csúszást és futást. Nevetni kezdtem ügyességemen és bátorságomon, hogy képes voltam megtenni, de mikor hátranéztem, rájöttem, hogy elkiabáltam. Jégóriások hada futott utánam. Gyorsan hátrafordultam még csúsztam tovább és tovább, de ismét lőttem egy villámot. Ez már teli találatot ért és szerencsémre ötöt el tudtam intézni egyszerre. Futottam, futottam, ahogy csak a lábam bírta. Mígnem egyszer egy zöld csík haladt el az orrom előtt, ami egyenesen feltörte a további utat jelentő jeget. Egyensúlyoznom kellett, nehogy lezuhanjak. Odanéztem, ahonnan véltem a támadómat, de csak egy kezet láttam, ami felém mutatott. Nem tudtam ki lehetett az, arcát homály fedte. Fogalmam sincs hogyan tovább, az út összeomlott. Megfordultam a másik irányba és már a többi jégóriás előttem állt, kettéváltak és előre engedték a királyt. Megállt előttem, kihúzta magát és ördögi tekintettel nézett.

-          Nem tudom, hogy melyik katonám hozott ide, de még a végén veszélyes is lehetsz számunkra.- szólt mély, jeges hangjával. Libabőrös lettem.

-          Hogyan jutottak be a világunkba? A Bifröstöt Thor tönkre tette. Más átjutási lehetőség pedig nem létezik.- hangom élettelen volt még mindig, de örülök, hogy ennyit ki tudtam nyögni.

-          Nem csak egy létezik. Több is van. Azt hitted, hogy csak azon keresztül lehet a világokba átjárni? Úgy tűnik, hogy akkor nem derült ki még azóta se.

-          Mégis micsoda?

-          Amikor azaz ostoba fiam le akarta romboni Jöttünheimet, nem a Bifröstöt használta az átjárásra, hanem egy eldugott átjárót a város mélyén, amit csak kevesen ismertek. Azon keresztül intézett mindent, de a Bifröstöt túlterhelte és az szétrombolta világunk negyedét. Sajnos nem tudunk bosszút állni, mivel nekünk nincsenek olyan szerkezeteink mint az Asgardiaknak. A fiam engem is megölt, de a jégóriások királyát nem lehet ilyen könnyen elintézni. Vele végeztetek el minden piszkos munkát, amit csak lehet, hogy kielégítsem, vele szembeni gyilkolási hajlamomat.

-          A fia most hol van?

-          Az utolsó csatáját a bátyjával vívta meg. A végére a terve kudarcba fulladt és lezuhant egy fekete lyukba. Hónapokon keresztül bolyongott a világok között. Itt pedig lezuhant. Visszafogattam, de minden egyes parancsomat teljesítenie kell. Ha nem teszi megölöm.

-          Látszik, hogy maga egy jégóriás. Ráadásul a királyuk. Az ilyenek szoktak a gyilkolásba támasztani mindent. – a szemébe mondtam, hogy érezze szövege súlyát. A szemembe sütött a hold fénye, ami megvilágította a király arcát is.

-          Te csak egy gyerek vagy! Semmit se tudsz arról, hogy mit kellett nekünk átélni! Egy gyerek vagy, aki felnőttnek akar látszani.

-          Ne gúnyolódj velem! Te se tudod, hogy mit kellett nekem átélnem!- a hangom végre visszatért és tomboltam a dühtől.

-          De mégis kik voltak azok, akik beengedték a katonáidat a városközpontba?- tettem fel a kérdést. Bátran léptem hozzá közelebb.

Oldalra fordította a fejét, de az arcmodora megmaradt.

-          Odin házában, sok az áruló.

-          Ne mocskold be a királyunk nevét!

-          A királyod egy gyilkos tolvaj! Már a puszta emlékek is megőrjítenek! Odin tény, hogy számotokra jó király, de csakis úgy cselekszik, ahogy a világa elvárja tőle! Nem érdekli, hogy mi lesz a többivel. Csak az övé a lényeg.- semmi érzést nem lehetett leolvasni az arcáról, csak a szemében tükröződött a puszta gyűlölet.

Visszaigazodtam eredeti állásomba, ugyanis dühömben meggörnyedtem és közelebb hajoltam hozzá.

-          Beszélgetésünk itt, és most vége szakad. Talán találkozunk még- hátat fordított nekem-vagy nem. Loki - oldalra tekintett, követtem én is- direkt nem öltük meg. Bizonyítsd be, hogy vérbeli jégóriás vagy és visszanyerlek a kegyeimbe. De ha nem, -rám nézett, majd vissza- te is meghalsz. –a fia közénk állt, én automatikus hátrálni kezdtem, míg nem a szakadék széléig értem. Nem fordultam meg, de hallottam, hogy iszonyatos csikorgással leszakadt a meneküléshez vezető út.

-          A fia?- kérdeztem értetlenül, mire végigmértem az egyenruháját.

-          Asgardi ruhát visel. Várjunk, most komolyan a saját fiával akar megöletni?- bizonytalanság volt a hangomban, de mit sem törődtem ezzel. Elterelte a ruháról, a halál gondolata.

-          Ő valamit csinál- ránézett- te pedig zuhansz. Nehezebbet most nem tudok kitalálni neki. Lényeg, hogy megteszi-e?- s ismét a fiára nézett.

-          Megteszem és olyan leszek mint te, apám.- amint kimondta ezt, egy zöld villanás történt és zuhanás a mélybe, ahol hótömeg zúdult a testemre.

Hát szerintem ez a fejezet nem lett valami jó és talán egy kicsit uncsi lett, de ilyen is kell ://  :))

Komikat kérek!!;)

 /Pénteken jön a folytatás!/

2.fejezet- Egy napra, sok dolog

Jó olvasást mindenkinek és komikat kérek!!=D

Sokáig gondolkodtam még így magamban, de csak addig, míg a húgom ki nem zökkentett belőle.

-          Tényleg nem kellett volna ennyit rám költened.- ránéztem, és a tőlem kapott ruháját viselte. Gyönyörűen nézett ki benne.

-          Féltem, hogy a méretet nem fogom eltalálni, de a szabó nagyon precíz volt és szerencsénkre jól csinálta meg. Kényelmes?- kérdeztem, mert láttam, hogy egy kicsit feszül rajta.

-          Persze, hát nem látszik rajtam?- s gyorsan forgott körbe-körbe, mint valami hercegnő.

-          A végén el fogsz esni, ha továbbra is így pörögsz.- oktattam ki, míg ő összehúzta a szemét és démoni tekintettel bámult engem.

-          Kezdem azt hinni, hogy a kedvenc szórakozásod lett a piszkálásom!- kelt ki magából, már megint!

-          A kiképzésed ezennel véget ért. Nem kell többször jönnöd a gyakorlatokra és a többire se! Ezennel elérted a mesterfokozatot! Gratulálok!- léptem közelebb hozzá és a kezemet nyújtottam felé, de mikor felnéztem tátva maradt szájával és csodálkozó tekintetével találtam szembe magam.

-          Ez most komoly?! És a villámidomításommal és a gyógyító erőmmel kapcsolatban, hogyan döntöttél?- odalépett hozzám és a vállamnál fogva ráncigálni kezdett.

 Levettem magamról a kezeit és az ablakomhoz sétáltam. Onnan a tükörben lévő képére néztem.

-          A villámidomítással érted el a legfelső szintet a legutóbb, mikor még engem is legyőztél. A gyógyító 

        képességeddel, pedig még a halálos sebeket is meg nem történté tudod tenni. A családi örökségünk az   

        őseinktől, hogy a természeti jelenségeket tudjuk idomítani. Te a villámot, anyánk a levegőt, bátyánk a   

        földet, nővérünk a vizet és apánknak jutott a legveszélyesebb- ekkor felé fordultam- a tűz idomítása. 

        Remélem, hogy legalább ti mértékkel fogtok ezzel bánni és jóra használjátok. Bár- mosolyra húztam a  

        számat- efelől kétségem sincsen.

-          Ugye nem érzed magad kívül állónak, mert te nem kaptál ilyen erőt?- odajött hozzám és simogatni kezdte a 

        karomat.

-          Nem, nem érzem magam annak és jobb embereket sehol se találtam volna, erre a megtisztelő feladatra. De 

        kérlek, ezt ne most beszéljük meg, hiszen születésnapod van ma!- öleltem magamhoz gyorsan.

-          Nekem az a legszebb születésnapi ajándék, hogy te őszintén beszélsz hozzám. Átveszem a másik ruhámat, 

        majd este ezt fogom viselni, amit tőled kaptam.- ölelt vissza Izméne, majd lassan elvált tőlem és kilépett az  

        ajtón.

Kasztilla csak figyelte a húga hűlt helyét, ahol előbb állt. Tudta, hogy mi játszódik le most a testvérében. Büszke arra, hogy egy különleges képességet birtokol, ami csak az övé. De őérte is aggódik, hogy ne érezze másnak magát. Ő nem is érezte azt, de mégis más mint a többi hozzátartozója. Sokáig merengett még így az ablak előtt, mikor meglátott az ablak tükörképében egy férfit, aki mögötte guggolt.

-          Üzenetet hoztam parancsnok!- mondta a tiszt és felnézett.

-          Mifélét? -fordította oldalra a fejét és fél szemmel ránézett.

-          Odin király és Frigga királyné azonnal hivatják magukhoz! Azt mondták, hogy sürgős!- adta át az üzenetet a hírvivő.

-          Nem kell visszasietnie, van ideje. Azonnal útnak indulok, de kérem, tegyen meg nekem annyit, hogy szóljon az egyik szolgának, hogy készítsék elő a lovamat!- most már szembe került a hírvivővel és a kezével jelezte, hogy elmehet.

-          Ilyen se sokszor volt még. Ezt is megértük!- röhejes fintort vágott, mert rájött, hogy magában beszél.

Kilépett az ajtón és sietősre vette a lépteit le a lépcsőn, onnan lefelé a kapu elé, ahol várták már a lovával.

-          A lova előállt parancsnok. Remélem minden megfelel az elvárásainak.- mondta az inas, aki még a kantárt 

        fogta.

Nem nézett rá, még megerősítette a nyerget felült és még egy utolsót visszaszólt a segítőjének:

-          Szép munka Bartal, köszönöm!- s útnak is indult, Asgard másik királyi családjához

Kasztilla még úton van…

Sokan álltak a palota előtt, tömegekbe kuporodva szorongtak egymás mellett. Kíváncsian nézte, hogy mi lehet annyira nagyszerű, hogy fél Asgard idetömörült és elállta az útját. Megunta hát a várakozást, leszállt a lováról, az egyik üzletnél lekötötte és útját vette a nagy tömeg felé, ahol nagy megdöbbenés vette urán rajta. Két leány verekedett egymással és hallgatta, hogy mi lehet a vita tárgya és nem tévedett:egy férfi. Lassan közelebb sétált hozzájuk, a többi ember, akik őket nézték észrevették őt és a tekintetük felé irányult, hiszen ismert ember volt Asgard-ban Kalliszta, így mindenki hátrább lépett. A lányokhoz közelebb érve, már hatalmas kört alakított a tömeg és várták a további fejleményeket. Karba tett kézzel, felhúzott szemöldökkel bámulta a bunyózókat, míg kevéske idő elteltével észrevették és elengedték egymást, kisimították ruháikat, majd egyenes testtartással elé álltak és reszkető testtel vártak.

-          Mi a vita tárgya hölgyeim?- tette fel a kérdést, mintha nem is hallotta volna az előbb.

Kicsit várakozott még, mert saját szájukból akarta hallani a verekedés okát, de megunta, így a nevükön szólította:- Amaranta? Téged jobban ismerlek és kedvellek, mint őt.- nézett rá a mellette lévő nőre, de mintha ott se lenne úgy viselkedett:- És te, Leona?- tette fel a kérdést neki is, hátha változtat a jelenlegi stílusán.

-          Lényegtelen Kalliszta, ne is foglalkozz ezzel kérlek! Egy ostoba férfi miatt vesztünk össze, sőt még nem is nagyon ismer minket, ránk se hederít, ezért kérlek, ne intézkedj!- kérlelte összetett kezével őt Amaranta, de Kalliszta odasétált hozzá és mélyen a szemébe nézet:

-          Tudod jól, hogy mennyire tisztelem a törvényt és a nyugalom iránti vágyat, és még van merszetek- oda-vissza cikázott a tekintete a két nő között- egy ostoba férfi miatt ekkora felhajtást csinálni, hogy fél Asgard idegyűljön körétek és nézze a párbajotokat? Mégis ki az a férfi, aki ennyi élvezetet érdemel, hogy két nő verekedjen érte?- kelt ki magából Kalliszta, forrt a dühtől és a vágytól, hogy most ő csapja agyon a rendfeldúlókat.

 Leona kihúzta magát, féloldalas mosolyát felvette, odasétált hozzá és a szemébe mondta:

-          Egy olyan férfiért, akinek egyetlenegy nő se tud ellenállni! Aki, szívdöglesztően jóképű, a teste 

        elképesztően izmos és a legerősebb a világon! Kitaláltad már, vagy még soroljam a tulajdonságait?- csípőre 

         tette kezét, pár lépést előre lépdelt és a kastély felé mutatott. Akkor már rögtön rájött.

-          Ezt most komolyan mondod nekem, hogy- kezdett felé sétálni- egy olyan férfiért küzdöttetek akinél 

valóban, semmi esélyetek nincsen?! Hiszen ő Thor,- mutatott ő is a kastély felé- Thor, aki vállvetve, vakmerően és ész nélkül rohan a harcokba és a veszélyesebbnél, veszélyesebb csatákba!!- fújtatott dühében, de Leona csak mosolygott rajta, mint valami fruska.

-          Leona- nézett vissza rá- tűnj el a szemem elől, mielőtt még olyat csinálnék, amit nem szabadna!- a lány 

        arcáról eltűnt a szemtelen mosoly, lassan hátralépkedett és haját lobogtatva eltűnt a szemük elől.

 Kasztilla várta, hogy a tömeg végképp eltűnjön onnan, de azok még tovább fecsegtették az eseményeket. Ezt végképp megunta és ordítani kezdett:

-          Tűnjenek már el!!- végképp elszakadt nála a cérna és ordítani kezdett, mint valami őrült, de az eredményért megérte, mert a sok néző eliszkolt a helyszínről.

-          Legalább azt hittem, hogy te nem vagy olyan mint ő! Azt hittem, hogy a bátyám volt az utolsó férfi, akit szerettél szerelemből.- két ujját a szemei közé tette, hogy lehiggadjon, ugyanis ő is megérezte, hogy kicsit túl vetette a súlykot.

-          Igen, de már meguntam a várakozást utána, hiszen tudom, hogy ő soha nem tér vissza már! Ezt neked is be kellene már vallanod magadnak.- odament barátnőjéhez és vállára tette a kezeit, hogy végre teljesen lenyugodjon.

-          Be kell mennem a kastélyba. Hivattak. Majd utána megbeszéljük.- háttal fordult legjobb barátnőjének, s útnak indult a kastély felé.

A kastélyban, mint mindig rend volt és tisztaság és persze fegyelem. Lehetetlenségnek tartom, hogy ne hallották volna, ami az előbb történt! Nem tudom elhinni, hogy két gyönyörű lány egy férfi miatt, így össze tudjon verekedni! Egyszerűen számomra felfoghatatlan! Örülök, hogy legalább ebben különbözök a többi nőtől, hogy nem teszek ilyesmit! Beértem végre a nagyterembe.

Odin király a szokásos helyén ült a trónon, felesége mellette állt és beszélgettek valamiről. Mikor észrevettek jobb kezemet ökölbe szorítottam és a szívemhez emeltem és térdre ereszkedtem.

-          Hivatott, uram?- tekintetemet rászegtem ő felállt és jelezte, hogy én is tegyem azt.

-          Igen, hivattalak. Kalliszta, Eufémia királyné gyermeke, te vagy az egyik legkiválóbb harcos az édesanyád seregében és szeretném, ha…- rajta tartottam tekintetemet, de a szeme nem jót sugárzott. A hátam mögé nézett, magam is megfordultam és rohanó tisztemet láttam felém futni:Bartal volt az ismét. Vánszorgott már csaknem összeesett, de még nagy nehezen tartotta magát. Én gyorsan elé szaladtam és mielőtt összerogyott volna, elkaptam. A szája lila volt, a bal oldali medencecsontjánál, pedig szorította maradék erejével a kezét.

-          Mi történt Bartal? Ki tette ezt veled?!- a rossz hangulatom ismét átvette rajtam a hatalmát, hiszen rettentően fájt, hogy így látom egy jó barátomat és szolgámat. Levegőért kapkodott, de kimondta:

-          Megtámadtak minket a jégóriások, de ne aggódjon a társai már kezelésbe vették az ügyet.- elővettem egy gyógy elikszírt az övtartóm egyik szögletéből és a szájába öntöttem:

-          Ne aggódj, most ettől elbódulsz és elájulsz, de  mire felébredsz már ismét egészséges és erős férfi leszel.- a gyógyszer hatásos volt, rögtön el is kábult. Le tettem a földre és pár erős tiszt be is vitte az ispotályba.

Mire visszafordultam, ismét egy tiszt állt előttem, de most ár az enyéim közül, előttem térdelt:

-          Parancsnokasszony, a kastélyt szerencsésen kiürítettük, de- hagyta abba a mondatát, mire rákérdeztem:

-          Mi de?- a levegővételem felgyorsult és a legrosszabbtól tartottam:

-          A húgát… nem találjuk… asszonyom.- mondta végig szaggatottam.

Behunyt szemmel hátat fordítottam neki és éreztem, ahogyan könnycseppek szaladna le az arcomról.

1. fejezet - Boldogság és rosszalló gondolatok

  Köszönöm azoknak a kommentárját, akik a múltkori bejegyzésemhez írtak!

Most jöjjön az 1. fejezet! Jó olvasást mindenkinek!                                                                     

Kalliszta a becsületes nevem, sokan mondják Asgardban, hogy milyen név ez? Talán valami kis senkinek a lánya? Dehogyis! Az édesanyám Eufémia uralja Asgard nyugati és déli részét. Az északi és keleti részt Odin király, és annak családja: felesége Frigga, fia Thor. Mivel különböző ponton élünk, nem nagyon ismerjük egymást a szövetséges családdal. De sokat hallani róluk. Jót és rosszat is egyben. Pontosítok magamon, inkább anyám tud többet róluk. A húgom, igen, az én kis húgom, Izméne, érett nővé érett. Holnap nagy nap lesz. 

  Betölti a 17. életévét. Egy gyönyörű szép ruhát vettem neki. Nem tudom, hogy tetszeni fog-e neki, de remélem. Édesanyánk nyakláncot vett ajándék gyanánt. Kimentem az 5 m széles, és hosszúságú közös erkélyünkre és a csillagokat néztem. Mint mindig most is százait lehetett látni odafent.

-          Gyönyörű ma este az égbolt, nem igaz?- a szívinfarktus kerülgetett, úgy megijesztett a drágalátos hugicám.

-          Legközelebb, ha meg akarsz ijeszteni, kérlek, előtte szúrj le! Mert mind a kettő ugyanolyan hatású! –éreztem, hogy verejtékezem, gyorsan megtöröltem a kézfejemmel a fejemet, de nem sokat használt.

-          Miért mondasz mindig olyan ötleteket, amiket tudod, hogy nem fogok teljesíteni?!- kelt ki magából a holnapi ünnepelt.

-          Elgondolkodtál már anyánk mondandóján?- fél szemmel ránéztem, de anélkül is tudtam a válaszát, hogy kimondta volna. Háttal neki dőltem az erkély oldalának és arcát fürkésztem.

-          Nincs min elgondolkodnom! Akkor és ott kijelentettem a döntésemet! Nem változtatok rajta és ezt a témát itt és most fejezzük be!- ha még én se tudom őt lenyugtatni ilyenkor, akkor mégis ki? Gratulálnék neki azonnal.

Védekezően felemeltem a két kezemet, hogy a fejemet még véletlenül le ne harapja.

-          Ilyenkor örülök annak a legjobban, hogy nem egy tűzokádó sárkány vagy, mert ha az lennél, már rég porrá égettél volna dühödben. Ne kapd már fel ennyire a vizet! Anyánk és én is csak a javadat akarjuk azzal, hogy férjhez kell menned! Miért nem akarsz egyébként férjhez menni?- jutott eszembe gyorsan a kérdés, ezt még nem is kérdeztem meg tőle.

Felmutatott három ujját a jobb kezén és belekezdett:

-          Először is én –mutatott végig magán- nem vagyok dühös.- nagy szemeivel csak pislogott szavanként, de nem bírtam ki, hogy ezt a három szót ki ne mondjam:

-          Hiszem, ha látom.- szakítottam félbe az ő szerint igaz állításokat.

-          Kettő, én nem kaptam fel a vizet és három, mert én akarom megtalálni az igazit és nem azt, hogy ti találjatok nekem! Saját életet akarok, nem egy tőletek meghatározottat! Érted, hogy mit akarok ezzel?

Hátravetettem a fejemet, ez nem tartott még fél percig se mire gyorsan a hugim elé ugrottam és megfogtam a szép kis arcát:

-          Megértettem. Ne aggódj miattam, van annyi agysejtem, hogy megértsem a mondandódat.- feltérképeztem az utamat a szobám felé, de még gyorsan visszafordultam a partneremhez:

-          Lenne egy kérdésem ezzel a 2-3 utolsó mondattal kapcsolatban. Ha most meglátnád, megtalálnád azt, aki megdobogtatná a szívedet, azt az embert milyennek képzelnéd el? –tettem fel a kérdésemet hozzá. Kíváncsian vártam válaszát.

 Mosolyra húzta a száját, tátogni kezdett de nem, merte kimondani. De a végére csak összejött neki.

-          Nem kell, hogy tökéletes legyen. Nekem csak az számít, hogy szeressen és óvjon minden bajtól. Mivel mi harcosok is vagyunk, saját magamat is meg tudnám védeni, de… mégis jobban érezném magam biztonságban, ha ő védene meg.- fejezte be monológját, de egy aprócska könnycseppet láttam lecsúszni az arcán.

-          Sohase fogok boldog lenni! Akikkel eddig párkapcsolatban voltam, csakis azért voltak velem, mert nagytekintélyű családba tartozom és persze, a pénzünk miatt. –keserves sírásba kezdett, amitől nekem végképp megszakadt a szívem.

-          Neked még van jövőd hugim, és mindent megteszek azért, hogy boldog legyen és örömmel teli. Nem hagyom, hogy a te életed is tönkre menjen, mint a családunk többi tagjának. Apánk elhagyott minket és elvitte bátyánkat és nővérünket. Evariszt és Melánia végleg olyanok lettek, mint atyánk. A gonosz szolgái lettek és biztos, hogy eljönnek értünk is idővel.- hihetetlen, hogy mindezt kiejtettem a számon és pont most. De mégis kötelességemnek érzem, hogy tisztázzam a helyzetünket a húgommal.

-          Annyira örülök, hogy a nővérem vagy. Ha mégis egyedül maradnék ebben a végtelen világban, tudom, hogy rád mindig számíthatok. Hatalmas szerencsém van veled.- széttárta karjait előttem és egyenesen belesétáltam. Őt nem hagyom, hogy rossz útra térjen és a védelmemet fogja élvezni, egész hátralévő életében.

-          Na, itt az ideje, hogy aludni térjünk. Elvégre nagy nap lesz a holnapi. –böktem oldalba Izménét.

-          Nagyon, ismét öregebb leszek egy évvel. Ebben mi a jó? Nem értem. Csak telnek-múlnak az évek és a végén oda lyukadunk ki, hogy a szeretteinket elveszítettük.- karcsapkodással magyarázta mondatait, mire én annyira meglepődtem, hogy nem vettem észre, hogy neki mentem egy polcnak és a rajta lévő tárgyak mind leestek, hatalmas zajt csapva.

-          Ez szép volt! Jó nagy hangzavart csaptál.- s mutatott a szemben lévő ajtóra, ami tágra kinyílt és édesanyánk szólt ki hozzánk:

-          Ne csapjatok már ekkora zajt! Az egész kastélyt felveritek! Most azonnal menjetek aludni!- adta ki az utasításokat anyánk, mi illedelmesen meghajoltunk, szokásunkhoz híven és indultunk a szobánk felé.

-          A te hibád, hogy neki mentem a polcnak! Ha nem mondasz olyan hülyeségeket, nem sokkolok le, és akkor nem mentem volna neki!- szidtam le a húgomat a bugyuta szövege miatt.

-          Imádsz mindent rám fogni, ugye? –akadt ki, és a szobája felé kanyarodott, de én gyorsabb voltam és elkaptam a karját:

-          Ne haragudj! Nagyon későre jár már az idő és tudod, hogy akkor milyen a kedvem. Tényleg sajnálom!- még reggelig képes lettem volna a bocsánatáért könyörögni, de tudtam, hogy úgyis megbocsát:

-          Rád nem tudok haragudni sokáig, és ezt te tudod a legjobban! Holnap reggel találkozunk Kalliszta. Addig is jó éjszakát!- megölelt, és bevonult a szobájába.

-          Neked is!- fogtam magam és én is a szobám ajtaja irányába vettem az utamat.

Mikor beléptem koromsötétség fogadott. Képes lettem volna letérdelni, és helyben elaludni, de még volt annyi akaraterőm, hogy leüljek az ágyamra. Éreztem, hogy az álom egyre hív magához, de késleltetni akartam még egy kicsit, mert nem akartam a harci egyenruhámban elaludni a frissen mosott ágyneműmben.       

   Odatápászkodtam az ablakomhoz és elhúztam a függönyöket. Megláttam a tükörképemet az ablakban és elszörnyülködtem magamon, hogy, hogy nézek ki. Fekete feszülős nadrág övvel, fekete középszárú csizma, fekete felső, ami a mellem alatt pár centivel ér véget. Az alkarom közepéig ér az ujja, a kézfejemet pedig fekete kesztyű borítja. A fufrum felbubizva, a hajam pedig hátul összegumizva. Mivel Thor, az utolsó Földre utazása után összetörte az átjárót, a mi közlekedésünk is megszakadt. Mindent onnan hoztunk ami nekem és a húgomnak szükséges volt, de csak ilyen lányos cuccokat. Innen jutott eszembe, hogy az arcomra is nézzek. A szemem feketével kihúzva alul és fölül és fekete szempillaspirál. Tartalékolnunk kell ezeket, mert már nem tudunk többé visszamenni a Földre. De nem hibáztatom. Thor helyében, én is szétvertem volna azt a hidat. Visszasántikáltam az ágyamhoz és már csak annyira emlékszem, hogy rádőltem és más semmire.

Másnap reggel…

Olyan 6 óra lehetett mikor felébredtem. Kómásan felültem, magamra néztem és eszembe jutott, hogy le se fürödtem, tiszta izzadtan és koszosan aludtam el tegnap este. A Nap már nyújtóztatta sugarait a szobámban, de nem csak nálam, hanem a kastély minden helységében. Gyorsan elmentem megfürödni, felvettem egy szép kék ruhát, ami pánt nélküli, hosszú uszályos ruha volt. Megfésülködtem, kezembe vettem Izméne ajándékát, kiléptem a szobám ajtaján és az övéhez vettem a lépteimet. Lábujjhegyen sétáltam végig a folyosón, míg az ajtajáig értem. Bekukucskáltam s óvatos léptekkel odamentem hozzá. Még mélyen aludt. Odatettem a mellette lévő kispolcra, visszamentem az ajtajához és kimentem. Mire ismét beléptem a szobámba, már vakító világosság lett. Az ablakhoz sétáltam és meredtem a távoli messzeségbe.

     A húgom, az igaz szerelmet keresi, de nem tudom, hogyan segítsek neki annak megtalálásában. Mindig is féltem attól, hogy lesz valami, amitől nem fogom tudni megvédeni. Vagy lesz olyan, amit nem tudok neki megszerezni. De a szerelem harcában csakis egyedül ő tud részt venni. Én nem. Én ebben a témában nem vagyok jártas úgy, mint ő. A szerelem…a szerelem nem nekem való. Számomra a harcok és a küzdelmek adják a létet és az erőt. Engem a családom és a barátaim biztonsága, és az országunk fenntartása adja az élet igazi dicsőségét. Örülök, hogy tegnap este nem kérdezte meg tőlem, hogy én miért nem mentem/megyek férjhez. Az egyik oka ez, a másik pedig, hogy én ezt már anyánkkal megbeszéltem és megértette szándékaimat. Belátom, sokban hasonlítok az utált atyámra. A harcok utáni kedvem, hogy könnyen befolyásolható vagyok. A húgom és az anyám a mindenem. Atyám elvette tőlünk Evarisztot és Melániát és olyanná tette, mint saját maga. Ez ismét nem fordulhat elő!

Remélem tetszett! Még új vagyok, tehát ne haragudjatok, ha valahol értelmetlen a szöveg! Kérlek, ha bármi észrevétel van szóljatok!:))

Komikat kérek szépen! Hamarosan jön a folytatás!

Puszi:   ^^Ziccy^^

A történet és szereplők jellemzése:)

I. sz. 965-ben Odin ,Asgard királya háborút visel a jégóriások ellen, akik mind a kilenc birodalmat el akarják foglalni (elsőnek a Földet akarják leigázni). Az asgardiaknak sikerül visszaszorítaniuk a jégóriásokat a saját birodalmukba, és hatalmuk forrását, az „ősi teleket” egy ércládikóba zárják, amit a páncélteremben őriznek.
A jelenben Odin idősebb fia, Thor a trónra lépésre készül, apja át akarja adni neki az uralkodást. A ceremóniát megzavarja, hogy jégóriások megpróbálják visszaszerezni az ércládikót. Thor dühében, apja parancsa ellenére néhány társával és testvérével, Lokival Jotunheimbe megy, hogy szembeszálljon a jégóriásokkal, akik azonban túlerőben vannak. Szorult helyzetükből Odin menti meg őket, de mivel akciójuk felborította a kényes fegyverszünetet a két birodalom között, Odin megfosztja Thort isteni erejétől és büntetésből a Földre küldi, ahova Thor egy viharban érkezik meg. Odin Thor fegyverét, a Mjölnir nevű pörölyét is utána hajítja, hogy „aki méltóvá válik rá, az használhassa”.
Thor Új-Mexikóban ér földet, ahol három kutató, Jane Foster asztrofizikus, asszisztense, Darcy Lewis és tanácsadójuk, Dr. Erik Selvig találják meg.
A helyi lakosság hamarosan megtalálja az égből hullott pörölyt, de sem emberi, sem gépi erővel nem tudják megmozdítani. A kis krátert hamarosan egy kormányszervezet, a S.H.I.E.L.D. körbeveszi műanyag sátrakkal, műszerekkel és fegyveres őrökkel. A szervezet erővel elviszi Jane és társai összes műszerét, számítógépét és írásbeli feljegyzéseit tanulmányozás céljából. Amint Thor tudomást szerez róla, hogy a fegyvere a közelben van, Jane segítségével elmegy a helyszínre, néhány őrt leüt, de a pörölyt neki sem sikerül megmozdítania. Csalódottan hagyja elfogni magát. Kihallgatása alatt Loki jelenik meg neki öltönyben, és elmondja, hogy már ő a király, apjuk meghalt és Thornak a Földön kell maradnia, mert a jégóriások ezt a feltételt szabták. Selvig közbenjárására Thort elengedik. Thor nem bánja, hogy a Földön kell maradnia, mert kezdi megkedvelni Jane-t, és Jane számára is rokonszenves a férfi.
Loki rájön, hogy ő valójában Laufey, a jégóriások uralkodójának a fia, akit Odin örökbefogadott csecsemőkorában. Elmegy hozzá, és felajánlja neki, hogy ölje meg Odint, mialatt hosszú álomban fekszik. Amikor azonban Laufey meg akarja ölni az alvó királyt, Loki öli meg Laufey-t.
Thor fegyvertársai nem örülnek, hogy Loki lett a király, ezért elhatározzák, hogy megkeresik Thort, hogy beszéljenek vele. Meggyőzik Heimdallt, a Bifröszt kapu őrzőjét, hogy engedje őket lemenni a Földre. Tervük Loki tudomására jut, aki utánuk küldi a Pusztító gépet, egy emberformájú, páncélos robotot, hogy ölje meg Thort. Társai megtalálják Thort, ekkor kiderül, hogy Odin nem halt meg. Amikor a Pusztító megérkezik, rövid harc kezdődik, majd Thor felajánlja, hogy Loki ölje meg őt. Thor ezzel az önfeláldozással méltóvá válik az isteni erőre, és a pöröly a kezébe száguld, ezzel legyőzi a Pusztítót. Thor elbúcsúzik Jane-től, megígéri, hogy visszatér, és társaival visszamegy Asgardba, hogy szembenézzenek Lokival.
Loki terve az volt, hogy Jotunheimet teljesen elpusztíthassa, Thor azonban szembeszáll vele, és a két birodalmat összekötő hidat veri szét a pörölyével. Loki és Thor összeverekszenek a hídon, és majdnem a feneketlen mélységbe zuhannak, de Odin felébred álmából és elkapja őket. Loki azonban saját elhatározásából a mélységbe zuhan.
A Földön Jane és kis csapata visszakapta a felszerelését, és azon dolgoznak, hogy az elméletben már egy ideje ismert Einstein-Rosen hidat létre tudják hozni, így egy átjáró nyílna Asgard felé.
A stáblista lefutása után Selviget egy titkos S.H.I.E.L.D. laboratóriumba hívják, ahol Nick Fury igazgató (Samuel L. Jackson) egy fém táskában lévő szerkezetet mutat neki, ami elvileg végtelen energiát tud előállítani. Loki láthatatlanul Selvig fülébe súg, amit a férfi elismétel: „akkor meg kéne vizsgálni”.

• Thor:

A mennydörgés istene, az északi mitológiákban lévő azonos nevű istenről mintázták.

Jane Foster:

Asztrofizikus, aki kis csapatával tudományos kutatást végez viharok közelében. Foglalkozása jelentős eltérést jelent a képregényhez képest, ahol Jane ápolónő volt.

•  Loki:

Odin fogadott fia, az azonos nevű északi istenről mintázták.

- Odin:

Asgard ura, főisten, Thor és Loki apja. Az azonos nevű északi istenről mintázták.

•  Heimdall, a kapu őrzője:

A mindent-látó, mindent-halló kapu őrző. Az azonos nevű északi istenségről mintázták.

           - Laufey, a jégóriások királya:

Loki biológiai apja. Az azonos nevű mitológiai alakról mintázták.

- Volstagg:

A Három Harcos egyik tagja, Thor harcostársa. Jó étvágyáról és körméretéről ismert

•  Hogun:

A Három Harcos egyik tagja. Thor közeli barátja.

• - Fandral:

A Három Harcos egyik tagja. Romantikus és szájhős.

- Sif:

Thor gyermekkori barátja és harcostársa. Az azonos nevű mitológiai istenről mintázták.

- Frigga:

Odin felesége, Thor mostohaanyja. Az azonos nevű mitológiai istenről mintázták.

(UI:Még van amelyik szereplőt nem tettem fel, de ha lényeg lesz róluk felteszem őket. Hamarosan jön a feji!)